Choď na obsah Choď na menu
 


KÖRTÁNC a Generációk Házában 2023.05.16.

A VILÁG LEGSZEBB KÖRTÁNCAI: KÖZÖS TÁNC

VEZETI: SALI MAGDI

folklore-dancer-circle-costumes.jpg

A körtáncot felfoghatjuk dinamikus meditációnak is, ahol a lépések és a zene segít a stressz oldásában, a feltöltődésben, önmagunk jobb megismerésében és abban is, hogy képesek legyünk megérinteni egymást. A körtánc a testre és a lélekre egyaránt jótékony hatással van.

LEÁNYKÖRTÁNC

A leánykörtáncot eredetileg mindig hangszeres zenekíséret nélkül, egyszólamú énekszóra járták. A karikázó fontosabbik, irányító eleme nem a tánc, hanem a dal. Nem a különböző lépések váltakozása a lényeges ebben a táncban, hanem a hosszúra nyúló tánc folyamán a különböző dalokat – számtalan lírai szövegstrófával – sorakoztatják vég nélkül egymás után. Új nótát akkor kezdenek, amikor kifogynak az egy-egy dallamra énekelhető szövegekből. Az új dal kezdéséhez szükséges – néhány ütemes – gondolkodási idő alatt némán táncolnak tovább. A dalolást, valamint a táncrészek változását rendszerint a legjobb dalos-táncos leány irányítja. Az új dalt vagy szövegstrófát azonban bárki megkezdheti, akinek éppen eszébe jut. Ezt a táncot ritkán – s csak a legújabb időkben – járták hangszeres zenére, akkor, amikor már a szervezett táncmulatságok szabályozott rendjébe is alkalmilag beilleszkedett.

Időpont: 2023. május 16. kedd, 14:30

Helyszín: GENERÁCIÓK HÁZA (Idősek Napközi Otthona) 2092. Budakeszi, Erdő u. 83.

Telefon: 06/23-451-279

A belépés ingyenes!

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Maus Anna

Gondozási Központ vezető